A Duna a XVII. század végétől kapott jelentős szerepet a környező települések életében: a pócsmegyeriek akkoriban hajók vontatásával keresték kenyerüket, és hajómalmok, valamint halászat is segítették a mindennapi megélhetést. A leányfalui szőlők műveléséhez naponta eveztek át ladikjaikon, vagy keltek át a „kisedénynek” és „nagyedénynek” nevezett kompokon. 

Pestről az első utasszállító hajó 1861. augusztus 1-én érkezett Leányfalura és haladt tovább Bogdányig. Az ekkortól rendszeressé váló járatokat az Első Császári Királyi Szabadalmas Dunahajózási Társaság üzemeltette. A gőzösöket „kofahajónak” is nevezték, mert nemcsak a kirándulók vették igénybe, hanem a falvak lakói is, akik terményeiket szállították a városi piacokra. A posta leveleket és hírlapokat továbbított a hajókon, amelyeken a Társaság orvosokat is alkalmazott az esetleges rosszullétek kezelésére.

A rendszeres hajójáratnak köszönhetően kezdte vonzani e táj a tehetősebb fővárosiakat, akik felvásárolták a megyeri gazdák présházait, melyeket csinos nyaralókká alakítottak és kiköltözve tavasztól őszig laktak. Innen jártak a gőzösökkel Budapestre dolgozni, a hajóút pedig egyúttal a társasági élet színtere is volt. A hajók Leányfalura érkezése minden alkalommal örömteli eseménynek számított, melyekről az itt élő írók tollából számos színes leírás maradt az utókorra. A kikötőben dolgozott a „stéges”, aki a matrózoknak segített a kikötésben, illetve ő jelezte az „itthoniaknak” a pesti hajó közeledtét egy kis harang kongatásával.

 „Hat órakor reggel visz a hajó Pestre, s hat óra előtt az állomásnál van az egész társadalom, hogy elkísérje azt, kit a városba szólít napi teendője, vagy fogadja, kit érkezni vár. Itt kívánnak általános jó reggelt, ez a rendes találkozó. Hogy siet a hajó!” (Feszty Árpád, Vasárnapi Újság 1879. 42. sz)

A Duna másik arca: 

1965 május-júniusában az évszázad legnagyobb dunai árvize pusztított. (…) Pócsmegyerről a lakosok nagy részét ki kellett költöztetni. A víz a Határcsárdába is behatolt. A Szentendre felé vezető utat is egy méter magasan ellepte, és semmiféle járművel nem lehetett rajta közlekedni csak csónakkal. A kertem alján olyan magasan állt a víz, hogy gyermekeim a kerítés fölött tudtak ki-be csónakázni. (…) A helyzet súlyosságát fokozta, hogy nagyon sokáig tartott az árvíz. Nálam például 7 héten át volt víz az alsó kerítésen belül. Olyan vastag iszapréteget hagyott maga után, hogy a következő év tavaszán az egész kertet fel kellett ásni és nemcsak az évelők bokrok örökzöldek nagy része pusztult ki, hanem a nagyobb fák, fenyők némelyike is.(…)

Dr. Győrffy István: Adatok Leányfalu déli részének hely-, család-, és kortörténetéhez

A hajóállomás hajdani, fából készült várótermét 1948-ban mosta el a jeges árvíz, az új épület 1949 óta fogadja az utasokat. Nagy dunai árvizek: 1838., 1926., 1941., 1954., 1956., 1965., 2002., 2006., 2010., 2013.

Bár a Leányfalut övező hegyeket gyakran Pilisként említik, de valójában ez a terület a Visegrádi-hegység része, mely a vulkáni eredetű Északi-középhegységhez tartozik. A Duna a hegység kialakulását követően vájódott be erre a területre és alakította ki a festői Dunakanyart. A mészkőből álló, „fiatalabb” Pilis a Dunántúli-középhegységgel alkot geológiai egységet, melyet a Dera-patak, a Két-bükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választ el a visegrádi tömbtől. 

A Visegrádi-hegységnek gazdagabb a felszíni vízrajza, mert az andezit alapkőzet nehezen engedi át a vizet. Leányfalu felett a Nyerges-hegy, a Berseg és a Vöröskő hegye emelkedik, alattuk az előhegyek között a felszínen lefolyó csapadék mély völgyeket vájt. Az egykori vízmosások mára sok helyen keskeny, meredek utcácskákká alakultak át. 

A felszín alatti vizek természetes felszínre törése által bővelkedik a terület forrásokban is. Az elmúlt évtizedekben számos forrásfoglalást építettek ki.

A település felett négy foglalt forráshoz vezet turista út: ezek a Kucsera Ferenc (Hidegvizek)-, a Vörös-meteor-, és a Rekettyés-forrás, valamint a Csaba-kút. A településen belül pedig a Hunyadi János utcában található Szél Ede-forrás található meg. Vizüket mindenki csak saját felelősségére fogyaszthatja! 

A település feletti erdőség kis tavakban is gazdag, a Csíkos- és Rekettyés-tavakban hajdan halásztak, de telente kedvelt korcsolyázó helyként is szolgáltak, sőt a helyi vermekben a késő nyárig kitartó jégtömböket is emeltek ki innen. Mára a tavakat rekettyés-fűzláp és magassásrétek, magaskórósok, mocsárrétek mozaikjai borítják, kisebb nyílt vízfelülettel, védett növényük a békaliliom. 

A tanösvény jelzését követve innen 10 perces sétával érhetjük el a Gyulai emlékművet. A piros turistajelzést követve egy órás túrával juthatunk fel a Vöröskő csúcsára, ahonnan pompás panoráma nyílik a Dunakanyarra.

„Itt, Leányfalunak köves, göröngyös, meredek útjain, kapaszkodott föl Gyulai Pál minden délelőtt, kampós botjára támaszkodva, a Messzelátóhoz, itt gyönyörködött, magasból letekintve, az ezüstösen csillogó Dunában és a messze kéklő hegyek koszorújában.”(Császár Elemér: Leányfalun)

   Bizonyára az innen hajdan előtárulkozó pompás panoráma miatt választotta ezt a helyet Gyulai Pál apósa, Szendrey Ignácz a „Messzelátó” megépítésére. Szendrey 1878-ban saját erdejében emeltette azt a fából készült oszlopos, tornácos házikót, ami páratlan környezetével később az irodalmár ihlető pihenője is lett. A faépület idővel tönkrement, de Gyulai emlékezete a település irodalmat szerető közönsége számára tovább élt, és 1921-ben tiszteletére az építmény helyén a Leányfalusi Törzs tagjai emlékoszlopot emeltek. Az egyszerű, kézzel rakott kőoszlop márványtábláján Gyulai Pál 1881-ben írt Leányfalván című verséből vett idézet olvasható. 

1921-től minden év szeptember 6-án, Szendrey Júlia halálának napján a Kisfaludy Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai és képviselőik koszorúzási ünnepséget rendeztek, emlékbeszédek, szavalatok hangzottak el. A koszorúzás után az emlékezés a faluban, a hajdani Róth-féle vendéglőben folytatódott a kor neves művészeinek fellépésével. 1945 után a hagyományos ünneplések megszűntek, de a pihenőhely bevonult az irodalomtörténeti emlékhelyek sorába, és Gyulai tisztelői hamarosan ismét fellátogattak a dombtetőre. Leányfalu kulturális intézményei minden év szeptemberében koszorúzással, felolvasásokkal egybekötött hagyományőrző túrát szerveznek és Gyulai Pál sétaútját követve adóznak a neves irodalmár emlékének.

Az emlékoszlopot 2007-ben a Leányfaluért Közalapítvány újíttatta fel.

 Leányfalu első házai még a Duna-partjához közel épültek, a kialakuló települést pedig a Visegrádi-hegység lankás domboldalai ölelték körül. A Nagy- és Kismalom-, a Kerek-, a Pince-, és a Puszta-hegy erdős dombhátaikkal olvadnak bele a magasabb hegyekbe. Köztük mély völgyek húzódnak hosszan, melyeket a forrásokból felduzzadó patakok mostak ki. Vízhozamuk régebben a jelenleginél bővebb volt, ezért korábban vízimalmokat is telepítettek rájuk. A legjelentősebb közülük a Dora-(Szénégető-) patak, mely a Vöröskő melletti Álló-rét közelében ered. 
Itt állt az 1800-as évek végén Ratibor Viktor herceg cseréptetős vadászháza (Viktor-kunyhó), amelyben Csathó Kálmán író, rendező és Kittenberger Kálmán író, zoológus is vendégeskedett hajdan. A patak, a falut elérve a XVIII. századi térképeken még a természetes utat követve, a mai Gyulai Pál utca vonalában érte el a Dunát, de a XIX. század második felében készült ábrázolásokon már a mostani, dél felé eltérített nyomvonalon fut lefelé.

A vulkanikus hegyek délies fekvésű lejtőin már a kelták is foglalkoztak szőlőműveléssel, majd a rómaiak és a magyarok is követték példájukat. A középkortól a pócsmegyeri gazdák gondozták a domboldalakat, és készítettek jó minőségű bort. A szőlőkultúra egészen az 1880-as évekig virágzott, amikor az Észak-Amerikából behurcolt szőlő-gyökértetű (filoxéra) ezeket az ősi módon (levágott szőlővessző elültetése) művelt szőlőket kipusztította. A tönkrement gazdák felparcellázták földjeiket és az üdülni vágyó fővárosiaknak adták el présházaikkal együtt, melyekből hamarosan csinos nyári lakok épültek. Többen csonthéjas gyümölcsösök telepítésébe (Mandulás utca, Mogyorós utca) kezdtek, a sziklás talajt néhol dinamittal robbantott üregekbe töltött termőfölddel tették faültetésre alkalmassá. A ligetes domboldalakat legeltetésre is használták, az egykori mezsgyéken cserjések, közöttük közép-dunai erdős, puszta-rétek alakultak ki.

Az 1860-as évektől benépesülő Leányfalu-puszta első lakói még csak a Dunán átkelve Pócsmegyeren, az Esterházy-kúria kápolnájában hallgathattak misét. Az épület azonban 1890. augusztusában leégett. A leányfalusiak ekkor határozták el, hogy Leányfalun építenek saját templomot. A terveket Hofhauser Antal, több jelentős fővárosi templom elismert alkotója készítette. Az alig egy év alatt közadakozásból felépült, 1892-ben felszentelt neogótikus templom több kiemelkedő alkotással is büszkélkedik.

Az oltárkép, a Szűz Máriát olvasni tanító Szent Annát ábrázoló festmény Udvardy Gyula festőművész alkotása. Kilenc festett üvegablaka Róth Miksa, a kor legjelentősebb üvegfestő művészének műhelyében készült.

Feszty Masa festőművész alkotta a Keresztelő Szent János és a Jézus Szíve képeket.

Katona Puszta Sándor papköltő emléktáblája Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész munkája. A település első plébánosa Katona Sándor, a Puszta Sándor néven publikáló költő 1937-től haláláig, 1983-ig szolgált Leányfalun. A lengyel menekültek emlékművét adományozói hálából állították, mert a második világháború kezdetén a leányfalusiak több száz lengyel menekültet fogadtak be otthonaikba.  A bejárat feletti mozaik Deák–Ébner Lajos festőművész alkotása.

A szabadtéri oltárt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumára állították, a benne foglalt Madonna szobor alkotója Boldogfai Farkas Sándor szobrászművész.

A templom mögött szerényen meghúzódó Assisi Szent Ferenc szobor készítője ismeretlen.

A sétányon végighúzódó kálvária domborműveit, illetve a bejárat jobboldalán látható II. János Pál pápa emléktábláját Páljános Ervin helyi szobrászművész készítette.

A plébánia 1940-ben épült, majd 1985-ben jelentős bővítésen esett át. A templom előtti téren nyári időszakban vasárnaponként szabadtéri misék és kulturális rendezvények is várják a híveket.

Leányfalu egyik legrégibb utcája a Kerek-hegy lábánál húzódik. Duna felőli oldala az 1920-as évek végéig beépítetlenül egészen a folyóig legelő és szőlős terület volt, melyet csak az akkori Visegrádi út (11-es főút) szelt ketté. A hegy felöli oldalon már az 1860-as évektől épültek nyaralók. 

Marton-Rauscher-villa (Szent Imre herceg u. 25-27.)

Marton Alajos bőrdíszműves mester egykori nyaralója eklektikus stílusban épült az 1880-as években. A villát 1910 körül átépítették, később dr. Rauscher Aurél miniszteri tanácsos tulajdonába került. Az államosítás után iskolaként is működött.

Móricz Zsigmond (1879-1942)

„Leányfalu! A név varázslatos hatással volt rá. Családjában hatan voltak fiútestvérek, és csak a hetedik fiú lett lány. Egész életében fiú csillagzat alatt élt… Most felcsillant egy falu, mely csupa lány? Leányfalu volt hirtelen a tündérkert, ahova el kellene jutni.” (Móricz Virág: Apám regénye) 

„Zsigám, jöjj ki Leányfaluba, gyönyörű hely, tiszta Svájc” – e szavakkal csalta a már nyaralóval rendelkező Rózsahegyi Kálmán színművész Móricz Zsigmondot e Duna-menti településre, 1911-ben. Az egész falun végig kísérte az írót, aki azonban egyetlen kedvére való házat, telket sem talált. Végül meglátott egy gyönyörű, óriási diófát és felkiáltott: „Kié ez a fa? Ezt megvenném! Eladó?!

Magában nem, de a kerttel együtt igen” – volt a válasz, és három napon belül már ki is fizette a telket. Egy év alatt, 1912 nyarára készült el a kicsi ház, a későbbi villa magja.

1917-ben a Fáklya hatalmas sikert aratott, ennek bevételéből tovább bővítette az épületet. Tervezők: a Kós Károly építész csoporthoz tartozó Fehérkúti Bálint, Toroczkai Wigand Ede, Zrumeczky Dezső. A nehéz háborús időkben Móricz egyik barátja, a híres festő, Kernstok Károly szerzett téglát az építkezéshez.

A kert Móricz és családja számára nemcsak a nyaralás, a társasélet helyszíne volt, hanem a gondosan megtervezett parcellákban zöldséget, gyümölcsöt is termesztettek.

1937-ben Móricz végleg Leányfalura költözött, és többnyire a dunai hajóval közlekedett Leányfalu és a főváros között. Műveinek jelentős része itt született. Az itt töltött mintegy három évtized alatt íróként is, szerkesztőként is vendégül látta kora magyar irodalmának színe-javát. Járt itt többek között Füst Milán, Kodolányi János, Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc, és Veres Péter is.

1942 augusztusának végén – miután hírt kapott unokája születéséről – váratlanul agyvérzést kapott leányfalusi otthonában. Innen szállították kórházba, ahol szeptember 5-én elhunyt. 

A ház ma is a család tulajdonában van, a tárgyi emlékeket a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Leányfalu Hely-és Irodalomtörténeti Kiállítóhelyén 2019-ban újult meg az állandó kiállítás, mely bemutatja az író Leányfalun töltött éveit.

A Leányfalusi Református Társegyházközség temploma 1994-től 2000-ig, a leányfalusiak közadakozásából és jelentős önkéntes munkájával épült az egykori Móricz-kert területén. Tervező Hamerli György építészmérnök, kivitelező Popelka László, pócsmegyeri presbiter kőműves. A kitűnő akusztikájú templomban az istentiszteleti alkalmakon túl rendszeresen rendeznek hangversenyeket is.

 „E hajlék szentelése történt keresztyén államiságunk megteremtésének 1000. évfordulóján, az Úrnak 2000. esztendejében. Épült a hívek imájával, a gyülekezet hatéves erőfeszítésével, sokak önzetlen áldozatából. Mindezért egyedül Istené a dicsőség.” (Felirat a templomban.)

Református Szeretetotthon (Szent Imre herceg u.1.) A kétszintes fatornácos épület, amint az utca házai is, az 1840-es években már állt. 1937-től a Biberauer Richárd által alapított Filadelfia Diakonissza Egyesület üdülőjeként, majd feloszlatásuk után idősek szeretetotthonaként a Magyarországi Református Egyház fenntartásában működik. 1969-től haláláig volt az otthon lakója Szentmihályiné Szabó Mária, (1888–1982) erdélyi író, újságíró.

Ravasz László püspök háza (Hegyalja u.1.) Innen kis távolságra található Ravasz László (1882–1975) református lelkipásztor háza. A teológus, filozófus, esztéta, író, társadalmi és közéleti személyiség 1921-től 1948-ig volt a Dunamelléki református egyházkerület püspöke.  A Rákosi-rendszer lemondásra kényszerítette, így 1953-tól élt teljes visszavonultságban Leányfalun, népes családja körében. Gyakori vendég volt a háznál veje, Bibó István államminiszter, filozófus, jogtudós.

Emlékét a róla elnevezett utcában kopjafa őrzi, a leszármazottjai által lakott ház falát domborműve díszíti. 2007-től viseli nevét a helyi könyvtár.  2022-ben a település központjában három évtizeden át romosan álló villa felújításával jött létre a Ravasz László Emlékház, melynek kertjében kapott helyet püspök egész alakos bronzszobra, Kutas László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

A Vadkacsa Egyesület 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy „megtanítsa a gyermekeknek a természetet féltő tudatos vízen járás minden titkát, tudományát”.

Az egyesület vízi-, gyalog-, és kerékpártúrákat szervez, környezetvédelmi és társadalmi mozgalmakban vesz részt, önkéntesekkel társadalmi munkát végez. Az egyesület története 2022-ben jelentős mérföldkőhöz érkezett: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pályázati támogatásával és jelentős támogatói segítséggel új közösségi terekkel bővült a Leányfalui Vadkacsa Nomád Vízi Centrum a „Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése” pályázati projekt keretében.  A megújult vízitúra megállóhely Wichmann Tamás Vízi Oktató Központ néven fogadja vendégeit, szolgálja a Dunakanyar vízi turizmusát. A beruházás célja, hogy iskolák, civil szervezetek, közösségek és családok ismerkedhessenek meg az evezés különböző módjaival, illetve remek lehetőség ad a térség természeti és kulturális kincseinek felfedezésére is. Az egyesület alapítója, a fejlesztések lelke és motorja Pereházy Pál Adorján, „Pepe kapitány” – kinek munkáját az önkormányzat 2023-ban posztumusz díszpolgári címmel ismerte el – sajnos már csak az örök vízi utakról figyelheti művének beteljesülését.

A hajómalom

A Kis-Duna-ág ezen pontján úszott még az 1930-as évek elején is Deák János pócsmegyeri molnár hajómalma. Ez az ősi malomfajta sokfelé működött hazánkban, ahol a víz sodrása elég erős volt a lapátkerék meghajtására. A hajómalom részei a házhajó, amin a malom állt, és a völgyhajó, valamint a kettő között forgó lapátkerék. A dunai hajómalmoknál a házhajók átlagosan 16 m hosszú, 5 m szélesek, a völgyhajók 12 m hosszú, 2 m szélesek voltak. A hajómalom éjjel-nappal forgott, az emberek őrlésre hozott gabonáját a molnár hajóval vitte a partról a malomba, majd ugyanígy vissza a megőrölt lisztet.

Fürdőélet

Amikor már élénk nyaralóélet jellemezte Leányfalut, a strandolás még nem volt divat, a Duna veszélyes fürdőhelynek számított. Idővel azonban egyre többeket vonzottak a hűsítő habok. Az 1885. évi XXIII. t. c. értelmében „… a Duna, mint hatósági rendelkezés alatt álló víz, mindenki által fürdőzésre szabadon használható a rendőri szabályok megtartása mellett…”. A Szépészeti és Társadalmi Egyesület kezdeményezésére hamarosan elkészült a hajóállomás alatt az első „uszoda”, amely három, U alakban összekötött tutajból állt. A szigorú szabályzat szerint hölgyek és urak elkülönített órákban fürödhettek, sőt, a férfiaknak a Duna-parton „hölgyórákban” még sétálni sem volt ildomos. Két kakastollas csendőr sétált fel s alá naphosszat a faluban, többek között vigyázva arra, nehogy bárki is fürdőruhában, netán hiányos öltözékben közelítse meg a fürdőt.

A fürdőzők gyakran „hullámoztak” a hajók által gerjesztett hatalmas víztömegen. Kedvelt program volt a „leúszás”, melyben a parton felsétálva távolabbról ereszkedtek le a part mentén. Izgalmas esemény volt az „átúszás”, amikor az ügyesebbek kis csoportokba szerveződve úsztak át a túlsó, pócsi partra és vissza. 

Később a komp feletti partszakaszon 70-80 csónak tárolására is alkalmas csónakház, kabinok, büfé, WC is épült. A gyerekek számára kis „lélekvesztőket” barkácsolt Fancsek Béla, a csónakház tulajdonosa. 1938-ban egy tűzvész után téglából építették fel a csónakházat, kiegészítve a „Törzs”- strandon stéggel, tutajjal, kabinokkal, gyermekjátszóval. A parti építményeket 1940-ben árvíz,  1945 elején jégzajlás semmisítette meg. 

Ez a helyszín manapság a Dunát látogatók kedvelt pihenőhelye.

A leányfalui Faluház az 1960-as években épült Petőfi Sándor Művelődésiház 2010-ben történt újjáépítésével jött létre. A beruházás európai uniós forrásból, Vadász György Kossuth-díjas és Ybl-díjas építész tervei alapján történt. Az épület a 100 fős színháztermével, Kádár Tibor festőművész alkotásait felvonultató termével a település kulturális és közösségi központja, a helyi civil szervezetek otthona.

A Faluház melletti épületegyüttes egyike Leányfalu legrégebbi villáinak. Klein Árpád pesti bőr nagykereskedő neobarokkos kialakítású nyári otthona az államosítást követően szakszervezeti irodaként és szolgálati lakásként is működött. 

A villa a rendszerváltás után gazdátlanná vált, majd a romosodó épület 2006-ban Leányfalu Nagyközség Önkormányzata tulajdonába került. 2007-ben az önkormányzat felújította a villa víztornyos melléképületét, melyben a Ravasz Lászlóról elnevezett könyvtár kapott otthont. 2017-ben az önkormányzat újjáépítette az épület födémszerkezetét és tetőzetét, megóvva ezzel a villát az összeomlástól. 

Az évek folyamán számos ötlet merült fel a pusztuló épület és a gondozatlan kertjének hasznosítására, de a szükséges anyagi források híján ezek egyike sem tudott megvalósulni. 2019-ben született meg az elképzelés, hogy az épület a településhez kötődő, országosan ismert, nemzetközileg elismert egyházi személyiségeket bemutató kiállítótérnek adjon otthont. Magyarország Kormánya 2021-ben biztosította a szükséges forrást a létrehozandó Ravasz László Emlékház megvalósításához.

A Klein-villa és kertje teljes körű rekonstrukciójára kiírt építészeti tervpályázatot Lukács Péter vezette HAEMUS Építész Műhely Kft. nyerte el. Építészeti koncepciójukban a korabeli és a modern építészeti elemek egységes összképet mutatnak, „Meg kívántam mutatni azt az eltökélt szellemiséget, amely Ravasz László püspök fél évszázados tevékenységét jellemezte, aki a legnehezebb időkben is meg tudta őrizni, át tudta adni hitét a magyarságnak. Reményt adott, fényt hozott, erőt sugárzott az embereknek. Úgy éreztem, hogy ezt úgy lehet leginkább megjeleníteni, ha minél szikárabb ez az egység, mely ellenáll az időnek. A gyötrelmeket jelképezi a fröcskölt, rücskös felszín és a sok szín. Megkopik, megreped, megöregszik, de áll és jelen van a múló időben.”

Az épületben a Ravasz László református püspök, Katona Puszta Sándor katolikus pap, költő, Kölley György katolikus pap, cserkészvezető, valamint a református Filadelfia diakonisszák munkásságát bemutató interaktív kiállítás, valamint a Ravasz-emléktér Eleőd Ákos Ybl-díjas építész és kiállítástervező munkája.

Az épületben helyet kapott egy 80 fős rendezvényterem, mely konferenciák, kulturális programok, családi események befogadására is alkalmas, kedvelt esküvői helyszín.

Az épület előtt álló Ravasz László-szobor Kutas László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

Az emlékház, a faluházzal és könyvtárral, Duna-parti parkjával Leányfalu közösségi, kulturális és turisztikai szolgáltató egység

Pórfi-Helvey-nyaraló (Szent Imre herceg u.19.)

Már az 1860-as években állt itt egy téglalap alakú présház, amit később kibővítettek. Első ismert tulajdonosa Pórfi Ferenc kalaposmester volt, aki a kiegyezés alkalmával Ferenc József fejére „szabta” a koronát. 1921-ben már Helvey Laura, a Nemzeti Színház színésznője és örökös tagja „a társalgás és beszédtechnika virtuóza” az épület tulajdonosa.

Vámossy-villa (Szent Imre herceg u.17.)

Dr. Vámossy Mihály, a Lónyai utcai Református Gimnázium tanára az első betelepülők egyike, az 1860-as években vásárolta meg a présházat, amelyet később a híres építész, Padányi Gulyás Jenő tervei szerint átépítettek. Vámossy Mihály, majd fia, Zoltán, neves gyógyszertan professzor, a Leányfalusi Társadalmi és Szépítő Egyesület elnökeként is, tevékenyen dolgoztak a falu felvirágoztatásáért. 

Hetényi-Magyar-villa (Szent Imre herceg u.7.)

Az egykori présházat az 1930-as évek végén dr. Hetényi Géza belgyógyász vásárolta meg. Márai Sándor író gyakori vendég volt a Hetényi-háznál, miután a főváros ostromának kezdetekor, 1944-ben a falu északi részén, az Erdész utcai Gergely-villába költözött. A házat később dr. Magyar Imre orvosprofesszor vette meg.